A Szintézis, az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

Szepes Mária (†)
írónő
alapító fővédnök

Prof. Dr. László Ervin
filozófus
tudományos fővédnök

KARÁCSONYI AKCIÓ!

KARÁCSONYI AKCIÓ!

szindbád utolsó utazása

szindbád utolsó utazása

Paulinyi Tamás novellaregénye ajándék letölthető verses CD-vel most ünnepi kedvezménnyel kapható

PAULINYI TAMÁS novellaregénye ajándék
letölthető verses CD-vel
ünnepi kedvezménnyel kapható

SZINDBÁD UTOLSÓ UTAZÁSA

SZINDBÁD UTOLSÓ UTAZÁSA

Ezt a könyvet 1999-ben egy egykori fiatalember kezdte el írni és 2023-ban egy idősödő férfi fejezte be. Mindkettő én voltam és vagyok. Ez a könyv amúgy is időutazás, vissza- és előreugrások – afféle „salto mortalé-k” – az én Szindbádom életében, ha úgy tetszik, az utolsó pillanat időtlen látomása. Igen, Krúdy álmodta meg egykoron a „mi tengeri hajósunk” figuráját, aki Márai könyvében is újra életre kelt, sajátos ikonjává válva az „örök utazónak”, aki egyszer talán hazatér.

Ezt a Szindbádot éneklem meg én is rövid „novellaregényemben”, aminek nem létező műfaját – költői szabadságommal élve – szintén magam teremtettem meg. Miért is? Mert bár végül egybefüggő kisregény született belőle, ám kisebb, kerek egységek stációiban jött világra, melyek között gyakran hosszú évek múltak el. Majd negyedszázad telt el így, míg az én utazómat – hitem szerint – végül hazavezethettem…

Paulinyi Tamás

A kötet mellé ajándékba:
A FÉNY HANGJAI – verses CD
Kövi Szabolcs zenéjével – (letölthető!)

„Ezen a verses CD-n a hangok valóban Hangok. A szavak zenéje a fuvolák hangjaival alkot akkordokat, amelyeket mégsem a fülnek, hanem a szívnek kell hallania. A Fény Hangjai most verseken át szólnak hozzánk, amik a betűk hangjegyeit életre keltve a szóvarázs bűvkörébe vonnak, kimondva emlékeztetve a kimondhatatlanra…”
Paulinyi Tamás 

„Versről, zenéről nem szabad beszélni, mert elromlik benne az, ami szép. Ezek mágikus hangok, mágikus szavak – hallgatni kell őket. Arról a helyről valók, ahol az ember gazdag; ide is, oda is lát: – a félálmok világából. Mondják, itt vagyunk a legboldogabbak… Hallgassuk a szavak zenéjét és a zenék szavait”.
Müller Péter

A varázslatos SZINDBÁD UTOLSÓ UTAZÁSA c. kötet mellé ajándékba adjuk Paulinyi Tamás ünnepi hangulatú A FÉNY HANGJAI c. verses CD-jét – digitálisan letölthető formában – a szerző előadásában Kövi Szabolcs zeneszerző, fuvolaművész népszerű meditatív zenéjével.

Az ünnepi csomag 2023.12.31-ig 4.900 Ft helyett:
3.500 Ft

Egyszerre két rendelés esetén 2023.12.31-ig 9.800 Ft helyett:
6.200 Ft

A kötet mellé ajándékba:
A FÉNY HANGJAI – verses CD
Kövi Szabolcs zenéjével – (letölthető!)

„Ezen a verses CD-n a hangok valóban Hangok. A szavak zenéje a fuvolák hangjaival alkot akkordokat, amelyeket mégsem a fülnek, hanem a szívnek kell hallania. A Fény Hangjai most verseken át szólnak hozzánk, amik a betűk hangjegyeit életre keltve a szóvarázs bűvkörébe vonnak, kimondva emlékeztetve a kimondhatatlanra…”

Paulinyi Tamás

 

„Versről, zenéről nem szabad beszélni, mert elromlik benne az, ami szép. Ezek mágikus hangok, mágikus szavak – hallgatni kell őket. Arról a helyről valók, ahol az ember gazdag; ide is, oda is lát: – a félálmok világából. Mondják, itt vagyunk a legboldogabbak… Hallgassuk a szavak zenéjét és a zenék szavait”.

Müller Péter

A varázslatos SZINDBÁD UTOLSÓ UTAZÁSA c. kötet mellé ajándékba adjuk Paulinyi Tamás ünnepi hangulatú
A FÉNY HANGJAI c. verses CD-jét – digitálisan letölthető formában – a szerző előadásában Kövi Szabolcs zeneszerző, fuvolaművész népszerű meditatív zenéjével.

0
    0
    Your Cart
    Your cart is emptyReturn to Shop

    Szeretnél értesülni
    új programjainkról?

    Iratkozz fel a Szintézis Szabadegyetem hírlevelére!