A Szintézis, az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

Szepes Mária (†)
írónő
alapító fővédnök

Prof. Dr. László Ervin
filozófus
tudományos fővédnök

A Szintézis,
az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

Iskolánkról

Az iskola célja, képzési rendszere

„Kik vagyunk, honnan jövünk? Van-e célja a létnek? Léteznek-e magasabb valóságok? Hogyan irányíthatjuk a sorsunkat?”

Szabadegyetemünk az emberi lét lényeges kérdéseire kíván válaszokat adni, s egyben megoldásokat kínál a mindennapi élet problémáira is.

Az iskola a SZINTÉZIS Egyesület keretei között működik. Ezen a néven jött létre az az oktatási, kutatási és kulturális célú közhasznú társulás, amelynek egyik fő célja az egymástól eltérő megismerési utak értékeinek egyesítése, illetve oktatása. A szabadegyetem – nevéhez híven – azokból a múltbeli hagyományokból, illetve modern tudományos felismerésekből kíván egységes, integratív értelmet felmutatni, amelyek életünk leglényegesebb irányvonalait határozhatják meg. Megjelölt témáink a teljesség felé törekvőket, az összefüggésekben gondolkodókat hivatottak útjukon segíteni, felhasználva ehhez a mindenkori kereső és gondolkodó Ember tapasztalatait.

 

Iskolánk évről-évre lehetőséget biztosítunk hátrányos helyzetű hallgatók díjmentes, illetve kiemelten kedvezményes részvételére. Legjobb eredményt elért hallgatóinknak a következő évfolyamokra ösztöndíjként tandíj-mentességet és tandíj-kedvezményeket nyújtunk. Szintén közhasznú jelleggel: az anomáliás tudatjelenségek körében az iskola megalakulása óta nonprofit kutatásokat folytatunk nemzetközi elismertségű parapszichológiai laborunkban. Szabadegyetemünk hat program-akkreditált évfolyamot tudhat maga mögött. A PSZI-Modulban (a 2008/2009. és a 2011/2012. évben) a holisztikus pszichológia és a parapszichológia témája kapott hangsúlyt. Az ALFA-Modulban (a 2009/2010. és a 2012/2013. évben) elsősorban a mindennapok pszichológiáját és az önismeret alternatív, illetve spirituális útjait mutattuk be. A THÉTA-Modulban (a 2010/2011. és a 2013/2014. évben) jellemzően a múlt metafizikai hagyományait, a vallások pszichológiáját és egyetemes, etikai tanításait ismertettük. Sikeres vizsga esetén államilag elismert Tanúsítványt adtunk hallgatóink kezébe.

Iskolánk alapítói

Paulinyi Tamás
pszikutató, író, spirituális előadó

Fürjes Benke Katalin

jógaoktató, kulturális rendezvényszervező

Hallgatóink véleménye

0
    0
    Your Cart
    Your cart is emptyReturn to Shop

    Szeretnél értesülni
    új programjainkról?

    Iratkozz fel a Szintézis Szabadegyetem hírlevelére!