A Szintézis, az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

Szepes Mária (†)
írónő
alapító fővédnök

Prof. Dr. László Ervin
filozófus
tudományos fővédnök

A Szintézis,
az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

EGYNAPOS tanfolyam

SÁMÁNI UTAK AZ ÖNISMERETBEN –
UTAZZ SZEREK NÉLKÜL
MÉLYEBB TUDATÁLLAPOTAIDBA!

EGYNAPOS tanfolyam

SÁMÁNI UTAK
AZ ÖNISMERETBEN –
UTAZZ SZEREK NÉLKÜL
MÉLYEBB TUDATÁLLAPOTAIDBA!

PAULINYI TAMÁS VEZETÉSÉVEL

Tamás_profilkép

2024. AUGUSZTUS 3-ÁN

Személyes és/vagy online részvételű,
interaktív, elméleti és gyakorlati kurzus

PAULINYI TAMÁS VEZETÉSÉVEL

2024. AUGUSZTUS 3-ÁN

Személyes és/vagy online részvételű, interaktív,
elméleti és gyakorlati kurzus

Az élő tanfolyamot AKÁR AZ otthoni foteledből vagy a Balaton-partról ONLINE is követheted vagy később visszanézheted!
2024. JÚLIUS 21-ig (vasárnap ÉJFÉL) 10% kiemelt kedvezményt adunk!

Író, költő, újságíró, pszi-kutató és önismereti tudat-tréner vagyok. 1962-ben születtem Budapesten. Iparművészeti végzettségem alapján 1990-ig elsősorban keramikus művészként dolgoztam, ezt követően, vagyis közel 35 éve foglalkozok a parajelenségek és a pszi-képességek tudományos vizsgálatával, illetve az azokból leszűrt tanulságok önismereti célú oktatásával.

Az általam vezetett SZINTÉZIS PSZI-Labor nemzetközi szinten kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet, egyedi módszereket dolgoztam ki a telepátiakutatás és az intuíció eredményesebb használatának területén.

A 27 éve működő SZINTÉZIS Szabadegyetem alapítójaként és igazgatójaként, ezeknek a képességeknek a fejleszthetőségét és önismereti célú használatát is oktatom. Közel ennyi ideje kutatom és népszerűsítem a módosult tudatállapotok szerepét a hétköznapokban és a pszi hatásokban.

Paulinyi Tamás

NÉZD MEG
a kurzus rövid beharangozóját! (02:15)

E HOSSZABB INTERJÚ MEGTEKINTÉSÉVEL
mélyebben is elmerülhetsz
Paulinyi Tamás idevágó gondolataiban (46:50)

PAULINYI TAMÁS
író, újságíró, tudatkutató, önismereti tréner kurzusa

ISMERD MEG TUDATOD KREATÍV MÉLYSÉGEIT ÉS PSZICHEDELIKUS HORIZONTJAIT!

Érdekelnek a napjainkban egyre divatosabb tudattágító és beavató sámáni technikák, de még nem találkoztál olyan átfogó, rendszerezett és hiteles megközelítéssel, amely kielégítő válaszokat nyújt számodra?
EZEN A TANFOLYAMON MEGTALÁLOD
A VÁLASZOKAT!

MIRŐL LESZ SZÓ A KURZUSON?

Paulinyi Tamás nemcsak a hagyományok és a kutatások tanulságait és gyakorlatait ismerteti meg, hanem saját, sámáni és pszichedelikus tapasztalataiból is idéz.

AUGUSZTUS 3. SZOMBAT | 10–18 H
SZEMÉLYES RÉSZVÉTEL | Bp. XIV. ker., Gizella út 40–42. |
opcionálisan ONLINE: facebook live | 
fél évig korlátlanul visszanézhető: személyes részvétellel is!

JÚLIUS 21-IG 10% KEDVEZMÉNY!

PAULINYI TAMÁS
író, újságíró, tudatkutató,
önismereti tréner kurzusa

Író, költő, újságíró, pszi-kutató és önismereti tudat-tréner vagyok. 1962-ben születtem Budapesten. Iparművészeti végzettségem alapján 1990-ig elsősorban keramikus művészként dolgoztam, ezt követően,
vagyis közel 35 éve foglalkozok
a parajelenségek és a pszi-képességek tudományos vizsgálatával, illetve az azokból leszűrt tanulságok önismereti célú oktatásával.

Az általam vezetett SZINTÉZIS PSZI-Labor nemzetközi szinten kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet, egyedi módszereket dolgoztam ki a telepátiakutatás és az intuíció eredményesebb használatának területén.

A 27 éve működő SZINTÉZIS Szabadegyetem alapítójaként és igazgatójaként, ezeknek
a képességeknek a fejleszthetőségét és önismereti célú használatát is oktatom.
Közel ennyi ideje kutatom és népszerűsítem
a módosult tudatállapotok szerepét
a hétköznapokban és a pszi hatásokban.

Paulinyi Tamás

ISMERD MEG TUDATOD KREATÍV MÉLYSÉGEIT ÉS PSZICHEDELIKUS HORIZONTJAIT!

Érdekelnek a napjainkban egyre divatosabb tudattágító és beavató sámáni technikák, de még nem találkoztál olyan átfogó, rendszerezett és hiteles megközelítéssel, amely kielégítő válaszokat nyújt számodra?

EZEN A TANFOLYAMON MEGTALÁLOD
A VÁLASZOKAT!

AUGUSZTUS 3. SZOMBAT | 10–18 H
SZEMÉLYES RÉSZVÉTEL | Bp. XIV. ker., Gizella út 40–42. |
opcionálisan ONLINE: facebook live | 
fél évig korlátlanul visszanézhető: személyes részvétellel is!

2024. JÚLIUS 21-IG KEDVEZMÉNY!

ISMERD MEG AZ ŐSIDŐK ÜZENETÉT!

Révüléseink és meditatív állapotaink tudattalanunk aktuális üzeneteit jelenítik meg, értelmezésükhöz azonban meg kell tanulni megfejtésük gyakorlatait. Mélyebb tudatállapotokban válaszokat kaphatunk fontos kérdéseinkre, ehhez kerülnek bemutatásra azok az egyszerű technikák, amelyek az ősi, szakrális világokba vezető úthoz is ajtókat nyitnak.

ISMERD MEG
AZ ŐSIDŐK ÜZENETÉT!

Révüléseink és meditatív állapotaink tudattalanunk aktuális üzeneteit jelenítik meg, értelmezésükhöz azonban meg kell tanulni megfejtésük gyakorlatait. Mélyebb tudatállapotokban válaszokat kaphatunk fontos kérdéseinkre, ehhez kerülnek bemutatásra azok az egyszerű technikák, amelyek az ősi, szakrális világokba vezető úthoz is ajtókat nyitnak.

NÉZD MEG A KURZUS
RÖVID BEHARANGOZÓJÁT!

Miért lehet másképp is érdekes és hasznos számodra
ez a kurzus?

A kurzus tematikája | 2024. augusztus 3.

RÉSZLETES TEMATIKA
2024. augusztus 3.

Első lépés


09.30 / Résztvevők érkezése – Online becsatlakozás

(legkésőbb 09.50-ig!)

10.00 / Köszöntés / Megérkezés Önmagunkhoz; ‒ Mandalameditáció

• Vezetett relaxációs utazás imaginációs gyakorlatokkal, bemutatkozás

10.20 / Módosult tudatállapotok – Módosult valóságok

• A pszichedelikumok és a módosult tudatállapotok kulturális hatása a vallásokban és a művészetekben

• Tudattágítás és önismeret / Az újkori pszichedelikus módszerek, a spirituális világszemlélet és az alternatív lélektan tükrében

11.00–11.15 / szünet

Második lépés

11.15 / Ősvilágok üzenete / A pszichedelikumok és transzállapotok, valamint a sámáni tudatállapotok parapszichológiája

• Tanítónövények az emberré válásban? / A sámán, mint lélekhajós és a világok utazó nagykövete ‒ az Élő Univerzum üzenetei

• Dobolj – csörgőzz a szíved ritmusára! / A sámáni tevékenység egyszerű alapgyakorlatai

12.20–12.40 / szünet

Harmadik lépés

12.40 / Utazás a „Lélekhajón” dobmeditációval és élmény-megosztással (I.)

• Látomáskeresés közös mélyutazással, dobrévüléssel és alapszintű holotropikus légzéstechnikákkal

• Erőállatkeresés révületben

13.20 / Ismerkedés az Erőállatunkkal

• Hogyan értelmezzük tudattalanunk üzeneteit? ‒ a látomások szimbólumainak kódkönyvei, interaktív értelmezéssel

14.00–14.50 / ebédszünet

Negyedik lépés

14.50 / A bennünk lakó Isten hangjai; ‒ az elfeledett üzenetek

• Az álmodozástól a beavató álmokig / Enteogén elméletek a pszichológiában és az ezotériában

• Utak a belső középponthoz; ‒ álom, relaxáció, meditáció, holotropikus légzés, pszichedelikus zenék és más technikák

15.45–16.00 / szünet

Ötödik lépés

16.00 / „Navigare necesse est!” ‒ Tágítsd ki a világod! „Hajózz” és fedezd fel mélyebb Önmagad!

• Újabb receptek a lélekhajózáshoz / Kockázatmentes, ám merész ötletek a módosult tudatállapotok előidézéséhez

• Meredekebb utak a „Himalája csúcsa felé”; ‒ a beavatási módszerek magasiskolája

16.45–17.00 / szünet

Hatodik lépés

17.00 / Lélekutazás dobmeditációval és élménymegosztással (II.)

• Találkozás „Belső Mesterünkkel” / Látomáskeresés közös mélyutazással, dobrévüléssel

17.30 / Összegzés, útravalók / Válaszadás a kurzus hallgatói kérdéseire

• Összefoglalás a pszichedelikus és sámáni gyakorlatokról… összegző elmélyülés zárómeditációval

18.00 / elköszönés


Hogyan tudod a tanultakat alkalmazni a mindennapi életben?


Hogyan tudod a tanultakat alkalmazni a mindennapi életben?

Belépő díjak:
2024. július 21-ig kedvezmény!

Belépődíjak

2024. július 21-ig
kedvezmény!


Helyszín

Helyszín

0
    0
    Your Cart
    Your cart is emptyReturn to Shop

    Szeretnél értesülni
    új programjainkról?

    Iratkozz fel a Szintézis Szabadegyetem hírlevelére!