A Szintézis, az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

Szepes Mária (†)
írónő
alapító fővédnök

Prof. Dr. László Ervin
filozófus
tudományos fővédnök

A Szintézis,
az összefüggések iskolája,
ahol érték a mérték

SZEPES MÁRIA ASZTROSZKÓPJA
Paksi Zoltán asztrozófus elemzése

2026. március 27. | 18:30 | Online előadás

A Szepes Mária Akadémia közös szervezésében

Az előadás felvétele még 2026. április 24-ig megrendelhető!

A XX. század egyik legnagyobb hatású spirituális tanítója és művésze Szepes Mária volt.
Az asztrozófiai képletének, vagyis az asztroszkópjának a bemutatásával mélyebben, teljesebben ismerhetjük meg sugárzó, karizmatikus személyiségét. Mária Néni írásbeliségét és gondolkodását jelölő planéta például az Istenek útján,
a Tejúton látható a gyógyítás és az „erők beavatásának” csillagainak fényeitől övezve. Nem véletlen, hogy könyvei
nem csak tanítják, hanem gyógyítják is az olvasók lelkét. Érdekes „véletlen”, hogy a (vörös) Oroszlán csillagainál
a megoldás jele mellett a lélek és a bölcsesség bolygói közvetítik a világosság és a szeretet üzeneteit.

Az asztrozófiában kiemelt fontosságú a Föld pozíciójának is vizsgálata a születési képletben.
Nos, Mária Néni születésekor a Föld az emelés és termékenység csillagainak ragyogásában fürdött,
az „önmeghaladás beavatását” jelző csillagzat égi cikkelyében. Az Ő életútja és számtalan műve ékesen bizonyítja
mind a lehúzó késztetések meghaladását, mind azt a termékenységet, amellyel folyvást gazdagította
olvasóit és tanítványait, szellemi útmutatást adva a mai és az utánunk következő nemzedékeknek is.
Az előadásban természetesen Szepes Mária összes csillagával megismerkedünk,
így még többet tanulhatunk tőle a jelenben is.

 (Paksi Zoltán)

SZEPES MÁRIA

asztroszkópja

Paksi Zoltán
asztrozófus elemzése

2026. március 27. | 18:30
Online előadás

A Szepes Mária Akadémia
közös szevezésében

Az előadás felvétele még
2026. április 24-ig megrendelhető!

A XX. század egyik legnagyobb hatású spirituális tanítója és művésze Szepes Mária volt.

Az asztrozófiai képletének, vagyis az asztroszkópjának a bemutatásával mélyebben, teljesebben ismerhetjük meg sugárzó, karizmatikus személyiségét. Mária Néni írásbeliségét és gondolkodását jelölő planéta például az Istenek útján, a Tejúton látható a gyógyítás és az „erők beavatásának” csillagainak fényeitől övezve. Nem véletlen, hogy könyvei nem csak tanítják, hanem gyógyítják is az olvasók lelkét. Érdekes „véletlen”, hogy a (vörös) Oroszlán csillagainál a megoldás jele mellett a lélek és a bölcsesség bolygói közvetítik a világosság és a szeretet üzeneteit.

Az asztrozófiában kiemelt fontosságú a Föld pozíciójának is vizsgálata a születési képletben. Nos, Mária Néni születésekor a Föld az emelés és termékenység csillagainak ragyogásában fürdött, az „önmeghaladás beavatását” jelző csillagzat égi cikkelyében. Az Ő életútja és számtalan műve ékesen bizonyítja mind a lehúzó késztetések meghaladását, mind azt a termékenységet, amellyel folyvást gazdagította olvasóit és tanítványait, szellemi útmutatást adva a mai és az utánunk következő nemzedékeknek is.

Az előadásban természetesen Szepes Mária összes csillagával megismerkedünk, így még többet tanulhatunk tőle a jelenben is.

(Paksi Zoltán)

lélekmandalas-800x800_500

SZEPES MÁRIA ASZTROSZKÓPJA
Paksi Zoltán asztrozófus elemzése

lélekmandalas-800x800_500

SZEPES MÁRIA ASZTROSZKÓPJA
Paksi Zoltán
asztrozófus elemzése

Az előadás előtti beköszönők

ALMÁSI CSABA,
a Szepes Mária Alapítvány vezetője

Szepes Mária Alapítvány 1996-ban alakult meg az írónő felkérésére és támogatásával, de aktív működését 2007-ben kezdte meg megőrizve Szepes Mária szellemiségének folytonosságát.

PAULINYI TAMÁS,
a Szintézis Szabadegyetem vezetője

Szepes Mária
1997-ben – az iskola indulásakor – vállalta az alapító fővédnökséget.
A Szintézis Szabadegyetem vezetői és előadói tisztelettel, hálával őrizik emlékét és képviselik tanításait.

Ajánló

Tekintsd meg rövid beharangozónkat!
(01:14)

Az előadás előtti beköszönők

ALMÁSI CSABA,
a Szepes Mária Alapítvány vezetője

PAULINYI TAMÁS,
a Szintézis Szabadegyetem vezetője

Ajánló

Spirituális + Adó 1_(67)

Az írónő rövid életrajza

SZEPES MÁRIA
író, spirituális tanító
1908. december 14. – 2007. szeptember 3.

1908 adventjén született Budapesten, s élete csaknem egy teljes évszázadot
ölelt át. Szepes Mária – született Scherbach Magdolna – művészcsaládból indult, ahol a színpad és az alkotás természetes közeg volt. Gyermekként már írt és szerepelt; számára a történetmesélés nem mesterség, hanem létezési forma volt.
Fiatalon tanult irodalmat, művészettörténetet, pszichológiát, s korán kapcsolatba került a kor szellemi áramlataival. Dolgozott újságíróként, forgatókönyvíróként, színésznőként, de igazi hivatása az írás lett – az emberi tudat és sors
mélyebb rétegeinek feltárása.

Életének biztos hátterét férjével, Szepes Bélával (egykori olimpikon, újságíró, karikaturista) való, évtizedeken át tartó szövetsége adta. Házasságuk nemcsak emberi, hanem szellemi közösség is volt: kölcsönös tisztelet és alkotó figyelem tartotta össze őket.

1946-ban jelent meg legismertebb műve, A Vörös Oroszlán, amely az alkímia jelképein keresztül az ember belső átalakulásának regénye. A könyv sorsa kalandos volt, mégis túlélte a tiltásokat, és nemzetközi olvasóközönségre talált.
Pszichológiai, spirituális témájú „mágia” sorozata is nagy sikert aratott tanítványai és a hazai olvasók szélesebb körében.
Ugyanakkor ő teremtette meg a gyermeki lélek finom világát is a Pöttyös Panni-könyvekben, amelyek generációk kedvenceivé váltak.
Műveiben a spiritualitás nem elvont tanítás, hanem a mindennapi élet része.
Hitte, hogy az ember fejlődésre hivatott lény, aki sorsa formálásában
maga is alkotó.
Könyvei nem kész válaszokat adnak, hanem belső útra hívnak.

Szepes Mária 2007-ben, kilencvenkilenc évesen távozott. Életműve azonban tovább él; csendesen, mégis erőteljesen szólítja meg azokat, akik a látható világ mögött a mélyebb összefüggéseket keresik. Írásai ma is ugyanarra emlékeztetnek: az ember több annál, mint aminek látszik – és a lélek útja mindig nyitva áll.

Az írónő rövid életrajza

SZEPES MÁRIA
író, spirituális tanító
1908. december 14. – 2007. szeptember 3.

1908 adventjén született Budapesten,
s élete csaknem egy teljes évszázadot ölelt át.
Szepes Mária – született Scherbach Magdolna – művészcsaládból indult, ahol a színpad és az alkotás természetes közeg volt. Gyermekként már írt és szerepelt; számára a történetmesélés nem mesterség, hanem létezési forma volt.
Fiatalon tanult irodalmat, művészettörténetet, pszichológiát, s korán kapcsolatba került a kor szellemi áramlataival. Dolgozott újságíróként, forgatókönyvíróként, színésznőként, de igazi hivatása az írás lett – az emberi tudat és sors mélyebb rétegeinek feltárása.

Életének biztos hátterét férjével, Szepes Bélával (egykori olimpikon, újságíró, karikaturista) való, évtizedeken át tartó szövetsége adta. Házasságuk nemcsak emberi, hanem szellemi közösség is volt: kölcsönös tisztelet és alkotó figyelem tartotta össze őket.

1946-ban jelent meg legismertebb műve,
A Vörös Oroszlán, amely az alkímia jelképein keresztül az ember belső átalakulásának regénye. A könyv sorsa kalandos volt, mégis túlélte a tiltásokat, és nemzetközi olvasóközönségre talált.
Pszichológiai, spirituális témájú „mágia” sorozata is nagy sikert aratott tanítványai és a hazai olvasók szélesebb körében.
Ugyanakkor ő teremtette meg a gyermeki lélek finom világát is a Pöttyös Panni-könyvekben, amelyek generációk kedvenceivé váltak.
Műveiben a spiritualitás nem elvont tanítás, hanem a mindennapi élet része.
Hitte, hogy az ember fejlődésre hivatott lény, aki sorsa formálásában maga is alkotó.
Könyvei nem kész válaszokat adnak, hanem belső útra hívnak.

Szepes Mária 2007-ben, kilencvenkilenc évesen távozott. Életműve azonban tovább él; csendesen, mégis erőteljesen szólítja meg azokat, akik a látható világ mögött a mélyebb összefüggéseket keresik. Írásai ma is ugyanarra emlékeztetnek: az ember több annál, mint aminek látszik –
és a lélek útja mindig nyitva áll.

Az előadóról...

PAKSI ZOLTÁN
asztrozófus

Minden ember életében van egy olyan szellemi „történésfolyam”,
amire azt mondja, mikor visszatekint az addigi életére, hogy ez volt
a legfontosabb, ez vezetett megértéshez, megoldásokhoz, végső soron
ez teljesítette ki az életét. Nekem ez vitathatatlanul az asztrozófia, magyarul csillagbölcselet. Mint oly sok meghatározó út, ez is a gyermekkorban kezdődött, bár akkor még csak az érzés szintjén. Már kiskoromban lenyűgözött a csillagok látványa, a Hold változékony alakja, s ragyogása és
a Tejút sejtelmes szalagja. Bár Budapesten születtem, de a nyarakat
drága nagyszüleimnél Tápszentmiklóson töltöttem, ahol tiszta estéken, fényszennyezéstől mentesen lehetett szemlélni a csillagokat.

Aztán a 80-as végén, mikor a változások szelei egyre erősebben fújtak Magyarországon is és elérhetővé váltak az ezoterikus tanok,
végre találkoztam az asztrológiával és rögtön bele is vetettem magam
a tanaiba. Kiderült, hogy a születés pillanatának az égi képe a horoszkóp, amiben rengeteg minden van rólunk, és nem csak a 12 jegyről, mint őstípusról van szó, hanem a Naprendszer bolygóiról és a sors területeiről is.
Itt kell megemlítenem Fisch Johannát és Hoffmann Egont
– írói nevén Trentai Gábor (1926–2019) –, akiktől tanultam az asztrológiát. Nagyon nagy szeretettel gondolok azóta is csodás személyiségeikre.

Spirituális + Adó 1_(66)

Az előadóról...

PAKSI ZOLTÁN
asztrozófus

Minden ember életében van egy olyan
szellemi „történésfolyam”, amire azt mondja, mikor visszatekint az addigi életére, hogy ez volt a legfontosabb, ez vezetett megértéshez, megoldásokhoz, végső soron ez teljesítette ki az életét.

Nekem ez vitathatatlanul az asztrozófia, magyarul csillagbölcselet. Mint oly sok meghatározó út, ez is a gyermekkorban kezdődött, bár akkor még csak az érzés szintjén. Már kiskoromban lenyűgözött a csillagok látványa, a Hold változékony alakja, s ragyogása és a Tejút sejtelmes szalagja. Bár Budapesten születtem, de a nyarakat drága nagyszüleimnél Tápszentmiklóson töltöttem, ahol tiszta estéken, fényszennyezéstől mentesen lehetett szemlélni a csillagokat.

Aztán a 80-as végén, mikor a változások szelei egyre erősebben fújtak Magyarországon is és elérhetővé váltak az ezoterikus tanok, végre találkoztam az asztrológiával, és rögtön bele is vetettem magam annak tanulásába. Kiderült, hogy a születés pillanatának az égi képe a horoszkóp, amiben rengeteg minden van rólunk, és nem csak a 12 jegyről, mint őstípusról van szó, hanem a Naprendszer bolygóiról és a sors területeiről is.
Itt kell megemlítenem Fisch Johannát és Hoffmann Egont – írói nevén Trentai Gábor (1926–2019) –, akiktől tanultam az asztrológiát. Nagyon nagy szeretettel gondolok azóta is csodás személyiségeikre.

BELÉPŐÁRAK
2026. március 27. | Online közvetítés

UTALÁS ESETÉN:
Szintézis Egyesület
Számlavezető Bank: MagNet Bank Zrt.
16200120-18546404-00000000

KÜLFÖLDI UTALÁS ESETÉN:
Szintézis Egyesület
Számlavezető Bank: MagNet Bank Zrt.
IBAN szám: HU64 1620 0120 1854 6404 0000 0000
SWIFT kód: HBWEHUHBXXX

BELÉPŐÁRAK
2026. március 27. | 18:30 Online közvetítés

Az előadás felvétele
még 2026. április 24-ig megrendelhető!

KÜLFÖLDI UTALÁS ESETÉN:
Szintézis Egyesület
MagNet Bank Zrt.
IBAN szám:
HU64 1620 0120 1854 6404 0000 0000
SWIFT kód:
HBWEHUHBXXX

Megrendelhető

Szepes Mária művei online is kaphatók:

az írónő három ikonikus regénye – A VÖRÖS OROSZLÁN,
RAGUEL HÉT TANÍTVÁNYA, VARÁZSTÜKÖR – a közelmúltban díszkötésben is megjelent

Megrendelhető

Szepes Mária művei online is kaphatók:

Az írónő három ikonikus regénye –
A VÖRÖS OROSZLÁN,
RAGUEL HÉT TANÍTVÁNYA, VARÁZSTÜKÖR
– a közelmúltban díszkötésben is megjelent

0
    0
    Your Cart
    Your cart is emptyReturn to Shop